Az oldalt lefelé görgetve megismerheti az eredeti lambada és lambada zouk történetét!

A carimbó feltehetőleg a tupinambá indián törzstől származik és Brazíliában évszázadokon át táncolták az amazóniai folklór részeként. Karakterét tekintve egy nagyon laza és érzéki tánc, sok forgással, mely során a nő megpróbálja szoknyájával betakarni a férfit. A zenéje sok hasonlóságot hordoz a karibi zenékkel, köszönhetően a két terület geográfiai közelségének.

Brazíliában, Pará államban született a carimbóból kiindulva. Stílusát különböző ritmusok befolyásolták, mint például a cúmbia, a merengue és a zouk. Parában a helyi rádióállomás bemondója nevezte „lambadák”-nak a legvibrálóbb dalokat (a szó portugál jelentése: „erős ütem”). A jelzőből alakult ki a ritmus neve, melyet egy észak Brazíliában jól ismert zenészhez, Pinduca-hoz lehet kötni. Pinduca főként carimbó stílusú zenéket szerzett, 1976-ban készítette az első lambada dalt („Sambão” címmel). A 80-as években a carimbó és az elektronikus karibi zene keveréke vált népszerűvé, és Brazília egész észak-keleti részén játszani kezdték lambada néven. Azonban igazán nagy siker csak akkor lett, mikor egy francia üzletember 1988-ban Bahia államba, Porto Seguroba látogatott, és ott megismerkedett a lambadával, majd több száz lambada dal jogát megvásárolva visszatért Franciaországba és megalapította a Kaoma együttest.

1989-ben 5 millió példányban adták el a Lambada (Chorando se foi) néven kiadott dalt, hatalmas marketing kampány közepette, a Porto Seguroból való táncegyüttes fellépéseivel. A videoklipben látható két gyerek, Chico és Roberta, nem sokkal később saját karrierbe kezdtek. Ezt követően tucatnyi együttes profitált a lambada terjedésével, bár Brazíliában csak a külföldi sikerek után kezdték elismerni annak értékét. A hatalmas siker után természetesen a lambada népszerűsége kifulladt, az eladások csökkentek, és végül a kiadók leálltak.

Észak-Brazíliából indult a carimbóból, a maxixeből (brazil tangóból), és más észak-keleti táncok keveredéséből. Az első időszakban a lambada fő jellegzetessége mindössze a táncpartnerek közelsége volt, de ez kevésnek bizonyult ahhoz, hogy nagyobb népszerűségre tehessen szert. A lambada hamarosan megérkezett Porto Seguroba, ahol a helyi táncosok színesebbé varázsolták. Porto Seguro „Lambada Boca da Barra” nevű bárja, illetve Arraial D’Aajuda „Jatobar” nevű szórakozóhelye volt a Lambada születésének helye. A 80-as évek végén a francia Kaoma együttessel berobbant a köztudatba, Brazílián kívül és belül is milliókat vonzott mind a zene, mind pedig a tánc.

Több éves világsiker után a lambada hanyatlani kezdett, és már nem volt akkora igény rá, mint azelőtt. A lambada zenéje szép lassan a múltba veszett, azonban a tánc tovább élt, köszönhetően a francia, spanyol, arab, amerikai, afrikai és karibi zenéknek. A túléléshez egy olyan zenei műfajra volt szükség, amelyre a már jól ismert lambada lépéseket lehetett táncolni. Végül az összes közül a zouk bizonyult a legjobbnak, amely ezzel a lambada új zenéjévé vált. A zouk lassabb zenéje azonban több időt, szüneteket (melyek gyakorlatilag nem is léteztek a lambadában) adott a táncosoknak, új távlatokat nyitva ezzel a szenvedély és szépség kifejezéséhez, más táncstílusokat is megihletve. A Rio de Janeroban található „Ilha dos Pescadores” szórakozóhelyen a mondás úgy tartja „A lambada nem hal meg, míg akár egyetlen lambada táncos is létezik”. A hely kiállta az idők próbáját, és minden vasárnap este nyitva áll a táncosok előtt, hozzájárulva ezzel a lambada fejlődéséhez mely Porto Seguroból a Rio de Janeiro -i lambada-zouk felé vezetett.

A zouk eredetileg Guadalupe és Martinique szigetéről származó karibi zene, sokféle brazil vonással fűszerezve. Általában „creol”-ul énekelték, mely a francia és az afrikai nyelv egyfajta keveréke. A kutatók szerint a zene ritmikájának alapja az arab kultúrából származik. Az első igazi zouk együttes 1979-ben alakult, Kassav’ néven, és az eredetileg Guadeloupról származó karneváli zenét dolgozták fel. Párizsban, modern stúdió körülmények között újrahangszerelték a karibi dallamokat, majd sorozatos sikereket követően az 1985-ben kiadott „Zouk la sé sèl médikaman nou ni” világsláger lett, ezzel útjára indítva a futótűzként terjedő zouk őrületet Latin-Amerikában, a Karibi-szigeteken, majd Európában, Afrikában és Ázsiában is. A zouk egy lassabb, drámaibb hangvételű leszármazottja a zouk-love, mely hasonló az afrikai kizombához (afro tangó).

A zouk, azt jelenti „parti”. Főként a karibiak táncolták Guadalupe és Martinique szigetén a merenguehez hasonlóan egyszerű volt. A zene ütemére történő testsúly áthelyezéssel táncolták, két fő ütem: 1-2, 1-2,… megkülönböztetésével. Ezzel ellentétben a brazil zouk-ban az 1-3-4, 1-3-4,… ütemre lépnek a táncosok egészen más dinamikát adva így mozgásuknak. A brazil zoukot gyakran nevezik lambada zouknak is, mivel a karibi zoukkal ellentétben ez a lambada táncstílusára épül. Két fő lambada zouk irányzat különböztethető meg; a „Porto Seguro -i” és a „rioi” stílus. A salsával ellentétben, melyet kézzel vezetnek, a brazil zouk vezetéstechnikája a test többi részét is felhasználja. A szemkontaktuson kívül fontos szerephez jut a táncpartnerek közötti kapcsolat fenntartásában a láb, kar, váll, fej, stb. A tánctartás nagyon laza, de ugyanakkor zárt is – a táncpartnerek közelsége, mozgásuk összhangja teszi a táncot igazán érzékivé. A tánc legjellegzetesebb eleme az úgynevezett „cambré” – melynél a nő fejét hátrahajtva néha egészen mélyen hátradől, illetve szintén egyediek a forgások, fejkörzések.

A Porto Seguro –i a leginkább elterjedt lambada- zouk stílus, főleg Észak-kelet Brazíliában (Porto Seguro), Argentínában, Spanyolországban, Angliában és Izraelben táncolják. Ez az irányzat közelebb áll a lambadához, sok hullámzó mozgáselemet tartalmaz , és a zene kevésbé hangsúlyos, gyors-gyors-lassú ütemére táncolják. A rioi stílussal ellentétben ez inkább a gyors zenékhez illik, sok forgással és döntéssel.